Augusztusban a Hungaroringre vettük az irányt, a Magyar Time Attack versenysorozat következő futamára neveztünk be.
Mi is ez a time attack? Nagyon egyszerű, adott egy versenypálya (jelen esetben a Hungaroring), ezen kell minél gyorsabban végigmenni. Van egy 2-3 órás időablak, ezen belül annyit mész amennyit bírsz, szinte akkor amikor akarsz, a leggyorsabb körödet veszik figyelembe. Kicsit olyan, mint a régi idők Forma1-ének az időmérője.
Az autókat súly/lóerő arány alapján osztják be kategóriákba, illetve ezt a beosztást még módosítja pár egyéb jellemzője az autónak, mint pl. a versenygumi, állítható futómű, vagy az aero-csomag.
Júniusban kimentem az előző futamra nézőnek, hogy lássam hogyan is zajlik egy ilyen verseny (igazából nevezni is akartam volna, de ez nem sikerült, másfél nap alatt elfogytak a helyek)
Az rögtön kiderült, hogy egy nagyon családias, jó hangulatú versenyről van szó, még belépődíj sincs. Mondjuk ehhez képest néző sem volt, amit nem értek, hiszen a boxban nagyon érdekes és komoly autók voltak megtekinthetők, illetve jó volt ezeket a pályán mozgásban is látni - fene sem érti miért nem kíváncsiak erre az emberek, de hát ez ugye manapság így van az autósport szinte minden ágával...