A Hungaroring után egyből leparkoltuk a gépet Nyírpazonyban, egy kis végáttátétel-, és váltóbélcsere céljából, vettem ugyanis egy komplett iVT váltó-belsőt Pesten, egy Hondafórumos kollégától. Szemre kopott volt ez is, de hát huszonéves alkatrészekről beszélünk, bíztam benne hogy hátha azért jó lesz. Nem lett jó, de bárcsak ez lett volna a legnagyobb probléma...
2014. október 24., péntek
2014. szeptember 1., hétfő
MTA, Hungaroring: próbálkozások a pályán :)
Augusztusban a Hungaroringre vettük az irányt, a Magyar Time Attack versenysorozat következő futamára neveztünk be.
Mi is ez a time attack? Nagyon egyszerű, adott egy versenypálya (jelen esetben a Hungaroring), ezen kell minél gyorsabban végigmenni. Van egy 2-3 órás időablak, ezen belül annyit mész amennyit bírsz, szinte akkor amikor akarsz, a leggyorsabb körödet veszik figyelembe. Kicsit olyan, mint a régi idők Forma1-ének az időmérője.
Az autókat súly/lóerő arány alapján osztják be kategóriákba, illetve ezt a beosztást még módosítja pár egyéb jellemzője az autónak, mint pl. a versenygumi, állítható futómű, vagy az aero-csomag.
Júniusban kimentem az előző futamra nézőnek, hogy lássam hogyan is zajlik egy ilyen verseny (igazából nevezni is akartam volna, de ez nem sikerült, másfél nap alatt elfogytak a helyek)
Az rögtön kiderült, hogy egy nagyon családias, jó hangulatú versenyről van szó, még belépődíj sincs. Mondjuk ehhez képest néző sem volt, amit nem értek, hiszen a boxban nagyon érdekes és komoly autók voltak megtekinthetők, illetve jó volt ezeket a pályán mozgásban is látni - fene sem érti miért nem kíváncsiak erre az emberek, de hát ez ugye manapság így van az autósport szinte minden ágával...
2014. január 6., hétfő
2013 recap
Véget ért a 2013-as év is.
Tavasszal elkészült a CRX, legalábbis elérte az esedékes mérföldkövet: megkapta a gépkönyvet, a biztonsági elemek véglegesek (papiros cső, homológ ülés, öv). A motor, váltó maradt a széria D16A9, kezdetnek jó az még, aztán majd meglátjuk, hogy Stevie Wonder dalából idézzek.
Minden megvolt ahhoz, hogy elinduljunk néhány ARK-n, ahogyan azt terveztük. Ez volt számomra a 'hosszú verseny' - hiszen eddig szlalomok és Kunmadarosok jelentették a versenyzői múltat. Ez az év tudatosan erre lett szánva, hogy kipróbáljam milyen is az igazi rallye, amikor nem gumikat kell kerülgtni gyökkettővel, hanem fák között kanyarogni kilóhatvannal.
Rallye-hoz kell ugye egy jó navigátor. Sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, aztán hirtelen felindulásból Vajland Tomit kértem fel. Tomit elég régóta ismerem, és azt tudtam róla hogy a gondolkodásunk és a versenyzéshez való hozzáállásunk is elég közel áll egymáshoz. Hosszas rábeszélés után ( - Hallo, szia Tomi, arra gondoltam, nem volna kedved beülni hozzám navigálni? - Oké! :)) rábólintott, és azt kell mondanom, hogy ez volt az év egyik legjobb ötlete! De erről inkább később...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)