Csövezünk

Kicsit felgyorsultak az események, aminek úgy általánosságban az az oka, hogy nagyon menni kéne már vele valahol, egészen konkrétan pedig az, hogy két hét múlva, március 16.-án gépkönyvezés lesz Debrecenben, addig pedig erre alkalmas állapotra kéne hozni.

Első nagy kérdés a cső volt, mármint hogy kivel csináltassam a bukócsövet. Ez hálás téma, mert mindenkinek van vélménye róla, és senki véleménye nem egyezik meg a többiekével. Végülis Gál István mellett döntöttem, azon egyszerű szőkenős okból, hogy a csövezéssel kapcsolatban az Ő nevét hallottam a legrégebben és a legtöbbször. 

Elvittük a Hondát Szirmabesenyőre, mikor megláttam a műhelyt amit első látásra simán tyúkolnak tippeltem, egy kicsit azért elbizonytalanodtam hogy ez a Gál István vajon tényleg az a Gál István-e, de a mester megnyugtatott, hogy épp most van műhely-váltás után. Egyébként egy nagyon szimpatikus emberrel ismerkedtem meg a személyében.

Elkészült a cső, nem volt okom panaszra, minőségi munkát kaptam, na és ez már Számozott Cső!!! Így nagybetüvel, hiszen eszembe jutott, mikor kezdtük ezt azt egészet és a Simararingen köröztünk a kotla Mantákkal és eharmincasokkal, akkor valahogy ez a fogalom volt a számunkra elérhetetlen, igazi versenyautóknak a legszembeötlőbb jellemzője, a számozott cső.

Ott van tehát, a csőbe heggesztve a szám, mondjuk kicsit ront a dolog pátoszán, hogy ez a szám konkrétan az aznapi dátum, dehát ez is inkább a dolog túlmisztifikált volta miatt zavaró :)

A csövezést követően  a legjobb dolog ami történt, hogy Soós Szabi és csapata vette kezelésbe a dolgot, ők ezt csinálják már jóideje, versenyautókat építenek, versenyeztetnek,  finoman fogalmazva is képben vannak vele. Ennek eredményeként mindjárt felkerült a tennivalók listájára pár olyan munkafázis,  amivel én nem számoltam, de úgy tünik, minden igyekezetem ellenére a végén még tényleg versenyautó lesz belőle.

Ilyenek például, mint a kábelek kigyomlálása és átalakítása, a fékcsövek cseréje, a beltér kifestése, hogy csak a legfontosabbakat említsem... Így hát szétkaptuk, már ami még volt benne (motor, váltó), aztán vittük Gabi bácsihoz, a lakatoshoz, aki megcsinálta az üléskonzolokat, befoltozta a tetőt (olyan méret-, és ívpontos lemezt szabott oda, hogy csak lestem), meg még kijavított pár apróságot.

Aztán következett a festő, itt mondjuk egy kicsit meginogtam, sajnáltam a szép Kawasaki-zöld dukkót, de erőt vettem magamon, ha már vér, legyen kövér! A Honda fehér alapon tele lesz matricázva, mint minden normális versenyautó.

Mikor vittem az autót a festőhöz, akkor volt hátra pont egy hét a gépkönyvezésig, az izgalom a tetőfokára hágott.

A folytatásban vér, ATB, és sok hó! Ne menjenek el, maradjanak velünk!